7. fejezet

Sziasztok! Most kárpótollak titeket, mert elsején nem írtam. Remélem tetszik ez a fejezet. Jó olvasást, és sajnos 10-étől 14-éig nem fogok tudni írni, mert a Balatonon leszünk, úgyhogy csak azután jönnek majd az új fejezetek. Még egyszer jó olvasást!


Miután alaposan leszidta Mikit, Tóth vérvörös arccal lerohant az ebédlőbe. A stréberek és Kiss, persze követték.

- Tanár úr! - szólította meg Kristóf a morcos tanárt. Mi ennyit hallottunk az egész beszélgetésből, mivel Tóth állandóan a lépcső felé vetette tekintetét, és mi pont ott voltunk. Egy idő után meguntunk ott ülni, úgyhogy felmentünk. Az "akción" részt vettem én, Marci, Boti és Tamás. Elég uncsi volt, de azért voltak emlékezetes pillanatok. Például, amikor Tóth leejtette a tollát. Az volt a legviccesebb. Miután leejtette, Kristóf, nyilván, próbálta felvenni azt. Nem sikerült, sőt, még letérdelte Tóth-ot. Mi alig bírtuk ki röhögés nélkül, de mikor felértünk az osztályterembe, kitört belőlünk a nevetés. Utána nem mentünk le. Fent maradtunk. Később, dél felé, mikor lementünk az ebédlőbe, megkértek, hogy minden csoport egy asztalhoz üljön. Ez számomra negatív is, meg pozitív is volt. Negatív, mert nem ülhettem Marciék társaságában, és pozitív, mert Eszterrel egy asztalnál ülhettem. az ebéd húsleves és sajtos tészta volt. A főző társulat megint kitett magáért. Az ebédből annyit csináltak, hogy még repetázni is lehetett. És nagyon finom volt. Mikor Eszter elment pohárért, Ági odafordult hozzám:
- Akarod, hogy elmondjam neki? - végigfutott rajtam a verejték. Ha Eszter megtudja, mindenki rajtam fog nevetni!
- Nem! - vágtam rá egy kis gondolkodás után.
- Rendben. Ne aggódj, még nem mondtam el.
- Még?
- Nem fogom elmondani.
- Kösz. - nyugodtam meg.
- Vagyis, csak akkor, hogyha...
- Neee!
- Csak akkor, hogyha valami rosszat teszel velem.
- Akkor nem fogok. De csináltam én valaha rosszat neked?
- Még nem.
- Még?
- Eddig nem. Lehet, hogy fogsz...
- Nem fogok! - szóltam bele. - Nem fogok semmit se!
- Rendben.
Visszajött Eszter, a kezében öt pohárral.
- Köszönöm, vettem el tőle az egyiket.
- Ó, köszi! Édes vagy! - kiáltott fel Sára.
- Kösz! - mondta Miki, aki nem nagyon figyelt semmire, csak a kajára.
- Köszi. - mondta Ági is.
- Szívesen. - mondta mindenkinek Eszter, és tovább ettünk. Miután befejeztük az ebédet, Ági megint odajött hozzám.
- A csoportban mindenki tudja, csak ő nem.
- Mi? Azt mondtad, hogy nem mondod el senkinek!
- Ezt akkor mondtam, miután már elmondtam a többieknek. Nyugi, tudnak vigyázni a szájukra.
- Remélem.
- Bízz bennem!
- Oké.
Meglepődtem. Még sosem beszéltem Ágival ennyit. Reméltem, hogy nem mondja el Eszternek, de ne voltam benne biztos. Így azon a napon végig ez gyötört.