Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet, ami után jön a huszonkettedik, ami után pedig egy epilógus. Ezáltal a történetnek itt vége lesz, de amúgy is egy sorozatnak terveztem az egészet, úgyhogy nem kell megijedni, jön a folytatás: Megelevenedés, de addig is, jó olvasást!
Futottunk, ahogy a lábunk bírta, majd fényt pillantottunk meg az egyik folyosó végén.
- Gyerünk, gyorsan! - kiabált Alex. Tovább futottunk, majd kiértünk egy ugyanolyan fehér helyre, amilyenben eddig voltunk. Johannát és Csabát pillantottuk meg.
- Mi történt? - nézünk Johannára mind a hárman, ő meg arrébb tol kezeivel, majd kezdi:
- Alex, Gergő! Ti az Elnyelőben voltatok. Mi pedig, Csaba a Teremben.
- Milyen teremben? - kérdeztem.
- Egy olyan teremben, ami tele van olyan varázslatokkal, amik gátolják az ember gondolkodását, és csak nehezen lehet kijutni onnan. Az Elnyelő, pedig egy labirintus, ahol a Halál kísért.
- De te ezt honnan tudtad? - nézek Alexre.
- Onnan tudta, hogy a Halál mindenki elméjével tudatja, hogy ő a Halál. - válaszol Alex helyett Johanna.
- Dehát ott nem volt semmi! - mondtam.
- Csak nem láttad. Van egy mágusmondás: Nem mindig a szemeddel kell látni. - mondta Johanna.
- És most mit csinálunk? - kérdezte Csaba.
- Igen. Mit? - teszi fel újra a kérdést Alex.
- Nem tudom.
- Hogy lehet átjutni az Attraksin-világba? - kérdeztem.
- Ja, hát, ha vissza akartok menni, hát legyen. Nyílj meg Attraksin! - kiáltotta, majd megnyílt az Átjáró és felébredtem. Eszter állt mellettem, majd rám nézett.
- Szia! - mondta.
- Ö..ö...izé! Szia! - köszöntem vissza, majd valahogy feltápászkodtam.
- Egy nap! - mondta a lány.
- Egy nap.
- Egy nap. - gondolom magamban is. - Egy!
- Jól vagy? - néz rám tágra nyílt szemekkel, a közben megjelenő Ági. - Nagyon piros a szemed!
- Jól vagyok! Hehehe. - végigsimítottam a nyakamat a jobb kezemmel, majd Eszterre néztem. Pár pillanattal később, mikor már mindenki kiment a teremből, és csak ketten maradtunk, Eszter megszólít:
- Az Elnyelőben vagy a Teremben voltál?
- Ö..öö - értetlenkedtem.
- Látom az arcodon, hogy ott voltál. Rettegsz, meg minden. Látszik.
- Izé, igen, ott.
- Hol?
- Hát, az Elnyelőben.
- Értem. - mondta, majd kiment. Én pedig ott bambultam az ajtó azon pontját, ami előtt ment el, mikor utoljára láttam, majd nagyon megerőltetve magamat, utána indultam.
- Várj! - kiáltottam utána a folyosó egyik végéről. Ő megállt, én pedig odamentem.
- Igen? - kérdezte. Egy kis harag is volt abban a kérdésben, de ez engem akkor nem nagyon érdekelt.
- Ja, semmi! Csak veled akartam lemenni.
- Oké. - lementünk az ebédlőbe, és leültünk ugyanahhoz az asztalhoz. Boti, Marci és Tamás állandóan rám mutogatott, olyan arc mimikával, hogy biztos nem istenítettek. Igaz, hogy mostmár többet voltam, és jobban is egyezek Mikivel, mint velük. Reggeli után Eszter ideadott nekem egy papír galacsint, és ezt mondta:
- Olvasd el! - és, mire kibontottam az összegyűrt galacsint, ő már nem volt sehol. A papíron egy vers volt:
Sosem felejted el, e világ miket rejt,
Sok minden jóságot, rosszságot eléd ejt,
S mennyi mindent eléd tár.
Továbbmész, oda, ahol még nem voltál.
Nem voltál sok helyen,
De most már tudni fogod mi legyen,
Mindent megismersz, megtalálsz,
Mégis otthonodba vissza-visszaszállsz.
Voltál már mindenhol,
Mégis minden érdekel, mindenkor.
Szabályok rád már nem vonatkoznak,
Gondolataid elvonatoznak.
Élvezel valamit:
Lelket, tested mindig utazik.
Sosem felejtesz el semmit,
Fejedbe minden beletelepszik.
Sosem felejted el, e világ miket rejt,
Sok minden jóságot, rosszságot eléd ejt.
Szíved mindig tovaszáll,
S minden jót megtalál.
Nem tudom, hogy miért adta ide nekem ezt a verset, de teljesen magával ragadott, és most is magával ragad. Akárhányszor elolvasom, mindig megfog, mert nagyon szép, és benne van a mondanivaló, plusz még igaz is. Délután sehol sem találtam Esztert.
- Nem láttátok Esztert? - kérdeztem a szembejövő Emesét, Rékát és Annát, de ők fintorogva ezt válaszoltál.
- A kis Esztike nem kíváncsi rád! - én persze ezt nem hittem el.
- Ha nem kíváncsi rám, akkor miért adta ide a verset? - futott ötven métert a kósza gondolat, de nem jutottam, csak arra, hogy: - A lányok hazudnak, mivel Eszter azért adta ide a verset, hogy utána keressem meg, és mondjam el a véleményemet. - ezzel a gondolattal ugrándozva futottam végig a folyosón.
- Köszönöm, lányok! - a lányok szerintem nem nagyon értették, hogy mi van, de én ezzel nem törődve futottam emeletről emeletre. Mikor a második emeleten voltam, megpillantottam, a folyosó másik felén lévő Esztert.
- Nagyon szép a vers. - szólítottam meg, mire felkapta a fejét.
- Ó, szia!
- Hol voltál? - kérdeztem tőle, mire, mintha zavarba jött volna, elkezdte rázogatni a fejét.
- Itt voltam.
- Az nem, lehet, mert már háromszor vizsgáltam végig ezt a folyosót.
- Jól van, nem itt voltam, oké! Átmentem a Varázsvilágba.
- Tényleg? Átviszel.
- Hát, ha akarod.
- Igen, akarom.
- Rendben. Nyílj meg Varázs! - egyszerre a Varázsvilágban voltunk. A házak nem egyenesek, hanem girbe-gurbák, olyan magasak, mint a felhőkarcolók. Sok boszorkánysapkás ember.
- Itt nem csak a nők hordanak boszorkánysapkát, hanem a férfiak is. - mondta Eszter.
- De, akkor például a piramisokat Egyiptomban is ők építették?
- Igen. Sőt! Jézus és Mózes is mágus volt.
- Tényleg?
- Igen. Miért szerinted hogyan tudott Jézus járni a vízen? És Mózes hogyan tudta megnyitni a folyót a zsidók előtt? Hát így.
- Azta!
- De nem csak ők voltak varázslók. Képzeld el, hogy amerikában azért volt alkoholtilalom, mert az egyik mágus, kitalált egy főzetet, és az valahogy az Attraksinok kezébe jutott. A kábítószerek is így keletkeztek.
- Ezt nem gondoltam volna.
- De, menjünk vissza, mivel keresni fognak minket, és az nem lenne jó.
- Rendben.
- Nyílj meg Attraksin! - a mi viágunkban nyitottam ki a szememet. Néhány órával később pedig már aludtunk is. Akkor nem mentem át az Álomvilágba. Csak egy valamin járt a fejem fogaskereke:
- Dehát, és nem is akarok hazamenni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése