22. fejezet

- Dehát én nem is akarok hazamenni!

Ezzel a gondolattal kezdtem a napot. Felkeltem, és kik álltak előttem? Anya és Apa.

- Jaj, istenem, drága kicsi fiam! - ölelt meg.

- Nagyon aggódtunk miattad! - jött oda Apa is.

- Sziasztok! - öleltem át őket szorosan. Nagyon hiányoztak. Nagyon! De nem mondanám, hogy rossz volt.

- Milyen volt? Ugye, hogy szörnyű? - kérdezte volna Apa, de Anya beleszólt.

Ne kérdezz ilyeneket! - rivallt rá. - Hadd heverje ki!

- Anya! Te ismersz mágusokat? - kérdeztem Anyát, majd, mikor látta, hogy teljesen komolyan mondom, akkor a fülemhez hajolt, és ezt súgta:

- Persze, de honnan tudsz te ilyesmit? - tehát Anya mágus.

- Tudom irányítani a vizet. - súgtam a fülébe.

- Akkor te vagy az egyik Kiválasztott? - kérdezte.

- Ezekszerint.

- Péter! - szólította meg Apát, majd megsúgta neki, hogy én vagyok az egyik Kiválasztott.

- Tényleg? - nézett felém Apa.

- Igen.

***

Otthon voltunk. Vacsoráztunk. Mindent elmondam nekik.Eszter, Tóth-ot és mindenkit.

- Szörnyű lehetett. - mondta Anya.

- Hát igen. - bólogatott Apa . Én erre nem mondtam semmit. Úgy éreztem, hogy nem volt rossz, hogy nem volt szörnyű, sőt, így, hogy ez az árvíz megtörtént, sokkal jobban összerázodtunk. De Anyáékat nem lehetett volna ezzel meggyőzni, úgyhogy nem is próbáltam. Csak ültem ott és ettem. Nem is gondolkoztam. Semmit nem csináltam, csak ettem. Közben elképzelni sem mertem, hogy van egy ember, aki mindennél erősebb, és ebbe a világba akar bejutni, hogy tönkretegye. De nem járt ezen a fejem fogaskereke. Csak a bezártságon kattogott, és azt gondoltam, hogy jó volt, hogy ez történt.

Ezért, mikor Anyáék megkérdezik, hogy milyen volt, vagy mondják, hogy szörnyű lehetett, én csak ezt gondolom:

- Nem volt az.